Az ókori római anyák mindent megtettek, hogy gyermekük túlélje a szülést, ami akkoriban kimondottan sok veszéllyel járt, hiszen nagyon magas volt a csecsemőhalálozás aránya, ahogy azoké a nőké is, akik szülés közben vagy után vesztették életüket.

 

Akkoriban a 15-29 éves lányok és nők körében a vezető halálok a szülés volt. Egy korabeli írásos emlék így ír egy szerencsétlenül járt nőről, Rusticeia Matronáról: „A halál isteneinek szentelve. Rusticeia Matrona 25 évet élet A halál oka gyermekszülés és szerencsétlen sors.”

Ennek fényében érthető, mennyire féltek az anyák a szüléstől. Éppen ezért minden óvintézkedést megtettek, hogy szülésüket mind ők, mind gyermekeik túléljék.

A szülés istenei

A rómaiak számos istenhez fordulhattak gyermekvárás és gyermekszülés terén, de a legnépszerűbbek mégis Lucina, Diespiter és Postverta voltak. A központi szerepet Lucina töltötte be, aki a gyermekeket világra segítette.

A nők Lucindához fohászkodtak, hogy szülésük könnyű legyen, de sok babona is övezte a szüléseket: nem volt szabad például csomónak lenni a vajúdó nő és a szülésben segédkezők, vagy a helyiségben jelenlévők ruháján, sőt, a hajuk sem lehetett felkötve, befonva, mivel úgy vélték, mindez elakadást okozhat a szülésben. Még egy keresztbe tett láb is végzetes lehetett!

Bábaválasztás

A szüléseknél természetesen bábák segítették a vajúdó nőt. Soranus szerint az ideális bába józan és diszkrét volt, segítségnyújtását pedig szakmai büszkesége motiválta, nem pedig a remélt fizetség. Soranus fontosnak tartotta azt is, hogy a bába ne legyen túl babonás, s ne hagyjon mindent az istenekre és istennőkre. A higiénia is alapvető követelmény volt, sőt, a rövidre vágott köröm is, amely nyilvánvalóan kisebb fájdalmat okozott a vizsgálatok során, mint a hosszú.

Szülés római módra

Soranus három bába jelenlétét javasolja a szülésnél. A „szülőszoba” felszerelésének az alábbiakat kellett tartalmaznia: „olaj az injekciókhoz és a tisztításhoz, forró víz, szivacsok a lemosáshoz, gyapjú a vajúdó nő betakargatásához, kötések, tiszta vásznak a babának, párna, amire a babát helyezik, amíg az anya megszüli a méhlepényt.” Fontos szerepet játszottak a különböző gyógynövények is.

A szülőszobába két plusz ágyat is elhelyeztek. Ezek közül az egyik, egy igen kemény heverő arra szolgált, hogy a vajúdó nő itt pihenjen két összehúzódás között. A másikra, amire csupa puha ágyneművel ágyaztak meg a szülés után heveredhetett a kismama, hogy kipihenje a fáradalmakat. Maga a szülés egy szülőszékben történt, amelyhez egy rúd volt erősítve, amelybe a vajúdó nő belekapaszkodhatott. A szék alul lyukas volt, hogy a baba akadálytalanul kibújhasson.

A szülés alatt a vezető bába leguggolt az anyával szemben, hogy figyelemmel kísérje a szülést, míg két asszisztense az anya mögött állt, masszírozta a derekát és hátát, ezzel segítve a baba útját lefelé.

Szülés után

A babákon szülés után éppen ugyanazt nézték, mint amit ma: hogy egészséges-e a tüdeje, felsír-e, és hogy megvan-e mindene. Ám míg a mai babákat lefürdetik születésük után, addig az ókori Rómában sóval és mézzel tisztították meg az újszülötteket, a szemükbe pedig olivaolajat cseppentettek, hogy erősítsék látásukat.

Noha az orvosok tudása igen korlátozott volt, azt pontosan tudták, hogy a placenta eltávolítása az anya testéből rendkívül fontos. Ha a méhlepény nem született meg magától, a bába feladata volt azt kézzel eltávolítani. (via)

MÉG TÖBB HASONLÓ CIKKET OLVASNÁL? Látogass el hozzánk a családháló.hu-ra is!