Kétéves óvodásokat tanítanának az LMBT ideológiára a britek

A brit óvodásokat meg kéne tanítani a homoszexuális, leszbikus, biszexuális és transznemű emberek elfogadására, terjesztette elő a tanárok szakszervezete az Egyesült Királyságban, a Cardiffban megtartott éves találkozón.

A brit kormány már próbálja bevezetni a kötelező szexuális és párkapcsolati nevelést minden oktatási szinten. Az óvodásoknak meg fogják tanítani, hogy az egynemű családok természetesek, továbbá, hogy hogyan tudják észre venni és elkerülni a nem megfelelő érintéseket. A hétéveseknek eközben a maszturbáció helyességét fogják oktatni.

A szexuális és párkapcsolati nevelés megtanítja a középiskolásokat, hogyan kerüljék el az online szexuális ragadozókat, a pornográf tartalmakat és a szexcsetelés következményeit. De eddig a kifejezetten LMBT szexualitást még nem reklámozták.

Ez a hiány motiválta a tervezetet benyújtó tanárokat, írja a London Telegraph. Szeretnék, ha minden tanár “kampányolna a különböző korosztályoknak megfelelő LMBT-párti tananyag biztosításáért, minden szinten, az óvodától kezdve.

Annette Pryce, a tanárok szakszervezetének egyik tagja azt mondta, hogy eddig csupán a “jobboldali vallásos lobbi” miatt maradhattak ki az LMBT értékek a tananyagból.

“Az új törvénytervezet előre mozdította az ügyünket, de még nem teljes a siker. A fiatal LMBT személyeknek, akiket a rendszer nem fogadott be, még mindig nem mondta el senki, hogy ők is ugyanolyan fontos emberek” – nyilatkozta Pryce.

Mindazonáltal egyes keresztény csoportok erősen ellenzik a tananyag módosítását és az LMBT ideológia népszerűsítését. “Ez is a gyerekbántalmazás egy módja” – mondta Lynda Rose, egy anglikán lelkésznő. Szerinte a brit iskolák nagy része már így is azt tanítja négyéves kortól kezdve a gyerekeknek, hogy “teljesen normális, ha valakinek két apukája van, ha valakinek két anyukája van” anélkül, hogy kitérnének az LMBT csoportok témájára. “Normalizálják ezeket a viselkedésformákat.”

Azonban, szociológiai kutatások szerint, a leszbikus, homoszexuális és transznemű kapcsolatok nem normálisak – állítja Rose. “A probléma az egynemű családoknál az, hogy a gyerek el van választva az egyik biológiai szülőjétől.” A kutatások arra is rámutatnak, hogy a gyerekek akkor tudnak a legjobban teljesíteni, ha a biológiai szüleik nevelik őket.

A házasságban élő, biológiai szülőknek több esélyük van a stabil, hosszantartó párkapcsolatra, mint a nem házas vagy egynemű pároknak, állítja a lelkésznő. “A gyerekeknek a stabil, elkötelezett kapcsolatokat tervezték. Ha ettől megfosztjuk őket, nagyobb valószínűséggel hoznak majd rossz döntéseket.”

Rose arra is rámutatott, hogy a felnőtt párkapcsolatok növekvő instabilitása az elmúlt 25 évben hozzájárult a gyermekek mentális betegségének gyakoribbá válásához. Az instabil LMBT párkapcsolatok reklámozása egy fiatal, mindent befogadó közönség előtt csak a probléma súlyosbodását eredményezné.

“A felnőtt szexuális szokásokat oktatják gyerekek számára, akiknek még nincs viszonyítási alapjuk vagy kritikai érzékük”.

Egy másik keresztény szervezet, a Christian Concern tagja, Tim Dieppe is aggodalmának adott hangot. “Egy erősen szexualizált társadalomban élünk. Még több szexuális felvilágosítás csak tovább rontaná a helyzetet.”

A szexuális ragadozókra való felkészítésre Dieppe csak ennyit mondott: “megtanítjuk őket, hogy a nemi vágy tárgyai lehetnek. Ebben a korban még nem kéne ilyesmire gondolniuk sem.” Sajnos a kisgyerekek nem tudnak az ilyen zaklatásoknak ellenállni, ha pedig áldozattá válnak “csak erősebb lesz a bűntudatuk. Úgy érzik majd, ők a hibások, hogy nem sikerült megállítani a dolgot.”

A Lifesitenews beszámolója szerint Dieppe az átfogó szexuális nevelés helyett az erkölcsi értékek tanítását támogatná. “Amit szeretnénk és amire igazán szükségünk lenne az elkötelezett párkapcsolat. A szexualitásra a lehető legjobb hely egy hosszútávú, életre szóló kapcsolat.”

MÉG TÖBB HASONLÓ CIKKET OLVASNÁL? Látogass el hozzánk a családháló.hu-ra is!

0 Tovább

Anyák a világ körül – 1. rész: Norvégia

Új sorozatunkban világ körüli, “anyai” utazásra invitálunk. Minden részben egy új országba látogatunk, egy-egy édesanya szemszögéből ismerkedhetünk meg az adott nemzet szülői szokásaival, lehetőségeivel.

Rebecca Zeller, amerikai fotográfus Cincinnati-ből, aki Oslóban él férjével, Martinnal és három gyermekével. Számos dolog, körülmény, nevelési szokás, technika van Norvégiában, ami meglepte. Joanna Goddard “anyablogger” interjújában alaposan kifaggatta.

Várandósság, terhesgondozás: “A legtöbb nő alig találkozik szülész-nőgyógyásszal egész terhessége alatt, szinte mindent szülésznők intéznek. Az Egyesült Államokban általában egyből elmész egy orvoshoz, amint kiderül, hogy várandós vagy. Amikor először felhívtam a szülésznőmet, arra kért, hogy várjam meg a 15 hetet és akkor keressem újra. Csak egyszer volt ultrahang-vizsgálat. Amikor pedig a bába egy hosszú, fából készült kürtszerű műszerrel hallgatta meg a hasamat, na attól teljesen megijedtem.”

Szülésélmény: “A kórházban “fajdalomcsillapítás nélküli” szülést kértem. Amikor azt mondják “nincs fájdalomcsillapítás”, azt VALÓBAN úgy értik. Nincs semmi! És nincs alternatíva. Még antibiotikumot sem adnak be.”

Befogadás – be nem fogadás: “Az emberek közel sem olyan barátságosak itt, mint mondjuk az Államokban – főleg nem itt, a középnyugati régióban. Amikor kismama voltam az Egyesült Államokban, teljesen idegenek is mosolyogtak rám, ajtót nyitottak, segítettek. Az idegen anyukák a játszótereken egymásnak adtak tanácsot. Semmi ilyesmit nem tapasztaltam itt Norvégiában, az emberek sokkal zárkózottabbak. Amikor nyolc éve idejöttünk, sütöttem egy citromos tortát a szomszédunknak, akinek éppen megszületett a kisbabája. Amikor átvittem neki, úgy nézett rám, mint aki levágott pár fejet: teljesen meg volt rökönyödve. Úgy gondolom, az itteni emberek igen sztoikusak. Értéke van annak, ha önerőből meg tudsz oldani mindent és zavarbaejtőnek gondolják a segítségkérést. Másrészről viszont nem érzek semmiféle nyomást (mint Amerikában), hogy mindig kedves legyek. Teljesen rendben van az, hogy csendben legyünk és megtartsuk magunknak a dolgainkat. Például azért szeretek fodrászhoz járni, mert nem érzem a kényszert, hogy mindenképp beszélgessek.”

Oktatás: “Mindkét gyermekem a Barnehage-ba (ami norvégul körülbelül azt jelenti, hogy “gyermekek kertje”) jár. A legtöbb kisgyermek itt kezdi a szocializációt: egy éves kortól reggel 8-tól este 5-ig lehetnek itt. Rengeteget vannak a szabadban, felfedezve a környezetüket és a természetet. Még enni is kint kapnak. Eleinte féltettem őket, hogy megfáznak, de az apósom megnyugtatott, hogy nem árt az ujjaiknak egy kis fagy. Ez tipikus norvég hozzáállás: a kemény dolgok biztos, hogy jót tesznek!”

Keménység:“Amíg Amerikában a kényelem megszokott fogalom, Norvégiában a kihívásnak van igazán értéke. Hadd mondjak egy példát: amikor az apósom nyaralni megy, bérel egy egyszerű kis faházat internet nélkül és zenét hallgat vagy nézi a madarak vándorlását. Itt nincs “tipikus” vakációs séma, úgy gondolom ez része annak a különleges önfenntartó mechanizmusnak, ami a norvégokra annyira jellemző. Az időjárás, a körülmények igen kegyetlenek tudnak lenni, a túlélésért folyó küzdelem beleivódott a mindennapokba.”

Játszótéri kultúra: “Mivel szinte mindenki dolgozik, nem alakult ki igazán játszótéri kultúra. Miután ideköltöztünk és a gyermekeimmel otthon voltam márciustól augusztusig, tulajdonképpen semmit nem tudtunk csinálni. Nagyon kevés program, helyszín kínálkozik a kisgyerekes családoknak.”

Dolgozó anyák: “A nők itt 10 hónapig lehetnek otthon az újszülöttel, 12 hónap után csak 80%-ig kapnak az államtól támogatást. De az apukák is mehetnek szülési szabadságra, amit ki is használnak! Osló a világ legdrágább városa Tokió és Moszkva után, úgyhogy a nők nemigazán tehetik meg, hogy otthon maradjanak főállású anyaként.”

Élelmiszerek:“Olyan karakteres ételkultúra – mint mondjuk Olaszországban vagy Franciaországban létezik – itt nincs nagyon. Kevés a választék, Norvégiában az élelmiszer inkább csak arra van, hogy jól lakhassunk tőle. A gyerekek általában kenyeret esznek karamellizált kecskesajttal, ezt eszi amúgy a férjem is szinte minden egyes nap. Emellett a norvégok, ahogy én tapasztaltam nagyon szeretik a hot dogot, mindenhol lehet kapni: a benzinkutaktól kezdve a gyerekzsúrokig.”

 

MÉG TÖBB HASONLÓ CIKKET OLVASNÁL? Látogass el hozzánk a családháló.hu-ra is!

0 Tovább

A lányvécé, ahol tükrök helyett önbizalomerősítő mondatok várnak

„Túl kövér vagyok. Csúnya a bőröm. Ronda a hajam. A többiek sokkal szebbek nálam” – egy kamaszlány nagyon gyakran van rosszban a tükörképével. Ezen próbált segíteni az a középiskola, ahol a lánymosdóban leszerelték a tükröket, s helyükre pozitív mondatokat írtak.

A kaliforniai Laguna Hills Középiskolában nincs egyetlen lány sem, aki szorongva lépne be a mosdóba. Bárhová néznek, ilyen mondatokkal találkoznak: „Maradj pozitív!” „Jobb vagy, mint gondolnád!” „Gyönyörű vagy!” „Különleges vagy!” „Nem vagy egyedül!”

Minden egyes üzenetnek az a célja, hogy megmutassa: minden lánynak számos értéke, pozitív tulajdonsága, tehetsége és képessége van! A tinédzserek nagyon gyakran küzdenek önmaguk elfogadásával, s sokszor semmilyen pozitív megerősítést nem kapnak, ami segítene kicsit helyrebillenteni önértékelésüket.

Laguna Hills-ben nem csak a lányok, hanem az anyák is jobban érzik magukat, ha belépnek a lányvécébe. Shannen Lob egy hétvégi iskolai programon találkozott először a megerősítő mondatokkal, amelyekkel kitapétázták a mosdót. „Amikor megláttam a mondatokat, jó érzés töltött el! Épp ilyen mondatokra volt szükségem! Nem kapok túl sok visszajelzést arról, hogy mint anya, vagy dolgozó nő jól csinálom-e a dolgomat, így nagyon jól estek a pozitív üzenetek!”

S nem így vagyunk ezzel mindnyájan? Nem esne jól mindannyiunknak egy hosszú, végigdolgozott nap után annyi, hogy „Ügyes vagy!’, vagy, hogy „Jól csináltad!”?

via

MÉG TÖBB HASONLÓ CIKKET OLVASNÁL? Látogass el hozzánk a családháló.hu-ra is!

0 Tovább

Családháló díj: keressük 2016 legjobbjait!

Tavasz? Akkor itt a Családháló díj! Ötödik Családháló díj: keressük 2016 legjobbjait!alkalommal keressük többek között az ország legjobb szülészetét, bölcsődéjét, óvodáját, családi napközijét, óvónőjét, védőnőjét és gyermekorvosát!

Mi is az a Családháló díj? Egyáltalán mi az a Családháló?

A 2011 tavaszán indult Családháló.hu egyszerre online családi magazin és közösség. Célunk, hogy munkánkkal a fiatal családokat támogassuk, ösztönözzük a gyermekek vállalását. Oldalunk a családok lehetőségeiről, nehézségeiről, örömeiről szól. Informálni, egyben szórakoztatni is kívánjuk napi több ezer olvasónkat és közel 20.000 követőnket a közösségi médiában.

A Családháló díjat 2013-ban alapítottuk. Célunk ezzel nyilvános elismerésben részesíteni olyan embereket, intézményeket, akik a gyermekekért történő munkájuk során különösen sokat, vagy kiemelkedőt tettek a családokért. A díj erkölcsi elismeréssel jár és a Családháló olvasóinak jelölése és szavazata nyomán, a Családháló csapatának döntése alapján kerül kiosztásra ünnepélyes keretek között a Budapesten megrendezésre kerülő díjátadó rendezvényen.

2017-ben az alábbi díjakat hirdetjük meg intézményi és egyéni kategóriákban.

Intézményi kategóriák:

2016 szülészete
2016 bölcsődéje
2016 óvodája
2016 családi napközije
2016 különdíjasa (mely intézmény megfelel a kiírásnak, de egyik kategóriába sem fér bele)

Egyéni kategóriák:

2016 bölcsődei kisgyermeknevelője
2016 óvónője
2016 kórházi gyermekorvosa
2016 kórházi gyermekápolója
2016 házi gyermekorvosa
2016 védőnője (területi vagy iskolai védőnő is lehet)
2016 különdíjasa (aki megfelel a kiírásnak, de egyik kategóriába sem fér bele)

Értem, de mégis mi ennek a folyamata?

A Családháló díj első része a jelölések leadásából áll, majd ezt követi egy rövid szavazási időszak, mikor a jelöltekre lehet szavazni egy meghatározott internetes felületen.

A jelöléseket a mai naptól egészen 2017. április 24. (hétfő) 23:59 óráig várjuk a lent megadott internetes űrlapokon. Felhívjuk figyelmeteket, hogy a határidő után érkező jelöléseket nem tudjuk befogadni.

Fontos a jó történet

A jelölések legfontosabb része az indoklás, mely alapján a jelöltet felterjesztitek a díjra. Szavazategyenlőség esetén a Családháló csapata a jelöltekről szóló történetek alapján dönt majd a kategória győzteséről. Ezért kérünk benneteket, hogy ezt minőségi módon írjátok meg nekünk!

Szavazni 2017. május 22 – 28. között lehet, melyről további információkat a későbbiekben közlünk.

Jelölni és szavazni kizárólag a megadott internetes űrlapokon lehet. Más formában jelölést, illetve szavazatot nem fogadunk el! A beérkezett jelölésekről az intézményeket és az egyéni jelölteket a szavazás előtt telefonon és e-mailben értesítjük.

Lesz díjátadó? Mikor és hol kerül megrendezésre?

A díjakat a hagyományoknak megfelelően ünnepélyes keretek között fogjuk átadni Budapesten. Az eseményre a jelölteket, a díjazottakat, valamint családjaikat és a Családháló.hu olvasóit szeretettel várjuk.

A díjátadón a kategóriák győztesei az elismerés mellé könyvcsomagot kapnak; de a jelöltek sem távoznak üres kézzel: ők megkapják a Családháló emléklapját, melyen szerepel, hogy felterjesztették a 2016. évi Családháló díjra.

A díjátadó szervezés alatt van jelenleg, annak időpontját és helyszínét később fogjuk közzétenni.

Fontos! A kategóriák győztesei az okleveleket, illetve a jelöltek az emléklapokat kizárólag személyesen, a díjátadó ünnepségen tudják átvenni. Postai úton, illetve interneten történő továbbításra nincs lehetőség.

A jelölőlapok elérhetőségei:

Intézményt szeretnék jelölni

Egyént szeretnék jelölni

További információkért írjatok nekünk a csaladhalodij@csaladhalo.hu e-mail címre!


A díjazottak féléves előfizetést kapnak a Képmás magazinra a lap felajánlásából, illetve könyvcsomagot a Harmat Kiadó jóvoltából !

MÉG TÖBB HASONLÓ CIKKET OLVASNÁL? Látogass el hozzánk a családháló.hu-ra is!

0 Tovább

Ha be kell venni a gyógyszert

Évente sok ezer gyerek kerül a sürgősségi osztályra vagy kórházba gyógyszerrel kapcsolatos tünetek, vagy rosszul adagolt, esetleg véletlenül bevett gyógyszerek miatt. Az ilyen esetek nagy része megelőzhető lenne egy kicsivel több odafigyeléssel. Az alábbi tippek segíthetnek!

Általános biztonsági tanácsok

  • Tartsd a gyógyszereket a gyerekektől elzárva, elérhetetlen helyen! A gyógyszeres tárolódoboz zárja legyen gyerekbiztos!
  • A megfázás elleni szirupokban általában többféle hatóanyag van. Figyelj rá, hogy ne adj külön lázcsillapítót a gyereknek, ha korábban olyan megfázás elleni szirupot vett be, amiben volt lázcsillapító hatóanyag!
  • Mindig olvasd el a gyógyszer tájékoztatóját és a lejárati dátumot. A lejárt gyógyszerek veszíthetnek hatékonyságukból és ártalmasak is lehetnek!
  • A kisgyerekek nagyon izgalmasnak találják, ha a felnőttek gyógyszert vesznek be. Sokszor azért mondják, hogy fáj a fejük vagy a hasuk, mert szeretnének többet megtudni a gyógyszerek titkos világáról, vagy egyszerűen csak magukra akarják irányítani a figyelmet. Figyeljünk oda a gyerekre, ha ilyesmit gyanítunk, és először inkább meséljünk neki a gyógyszerekről, vagy adjuk meg neki a figyelmet, amit kér.

Biztonságos adagolás

  • Mindig pontosan annyi gyógyszert adjunk, amennyit a tájékoztató előír a gyerek súlya / életkora alapján!
  • Használjunk mérőfecskendőt, mert az pontosabb, mint a mérőkanál!
  • A gyógyszert mindig az előírt időpontban adjuk be. Ha elfelejtjük beadni az aktuális adagot, pótoljuk, amint lehetséges, és csúsztassuk el annyival a következő esedékes gyógyszerbeadást, amennyivel később adtuk be az előzőt.
  • A tünetkezelő gyógyszer közül csak akkor adjunk a gyereknek, ha valóban szüksége van rá (pl. hosszan elhúzódó köhögés, stb.). Két éves kor alatt semmiképp ne adjunk ilyen szert a gyereknek.
  • Legyünk különösen óvatosak a recept nélkül kapható készítmények esetében! Kérjük ki a gyerekorvos vagy a gyógyszerész véleményét!
  • A lázcsillapító gyógyszereket csak 38,8 fok felett adjunk (és akkor sem feltétlenül). Ne felejtsük el, hogy a láz azt jelzi, hogy a szervezet immunrendszere reagált a kórokozókra és így próbálja legyőzni azokat!

Hogyan segítsünk bevenni a gyógyszert?

  • Vannak gyógyszerek, amik nem túl finomak. Ilyenkor érdemes egy nyalókát adni a gyereknek, mert ez kissé eltompítja az ízérzékelését, és utána könnyebben fogja lenyelni a rossz ízű gyógyszert. Utána pedig gyorsan ihat valamit, ami semlegesíti a keserű ízt.
  • Ha a gyógyszert tényleg muszáj bevenni, legyünk határozottak, segítsünk a gyereknek, és magyarázzuk el, miért fontos, hogy lenyelje.
  • Ha a gyereknek az iskolában / óvodában is szednie kell a gyógyszert, ne felejtsük el ezt közölni a tanárral / óvónővel, hogy felügyelet mellett, segítséggel vegye be a szirupot vagy tablettát.

(via)

MÉG TÖBB HASONLÓ CIKKET OLVASNÁL? Látogass el hozzánk a családháló.hu-ra is!

0 Tovább
«
123

családháló blog

blogavatar

Ha családos vagy, esetleg családban képzeled majd el az életedet, akkor olvass minket! Nem a legkönnyebb dolog a szülőség, de az biztos, hogy az egyik legjobb és legizgalmasabb gyerekeket vállalni és felnevelni!

Utolsó kommentek