NAGYON beszédes az „abortusz” szó jelelve! Mutatjuk!

Ha mindenféle ideológiától mentesen próbálnánk leírni vagy elmutogatni az abortusz szó jelentését, akkor azt hiszem nagyon egyértelmű dolog kerekedne ki belőle…

Nagyon kemény. Egyértelműen benne van minden, amit az abortuszról gondolunk. A kidobás mozdulatával együtt…

Ide nézzetek!!!

És igen, ha nem hinnétek el, itt a hivatalos megerősítése a jelnek!

MÉG TÖBB HASONLÓ CIKKET OLVASNÁL? Látogass el hozzánk a családháló.hu-ra is!

0 Tovább

Most szültem, máris mehetek haza? – így van ez külföldön

Korai szülés utáni kórházi elbocsájtás. Ez a hivatalos neve külföldön annak a gyakorlatnak, amikor az édesanyákat a szülést követő 6-72 órán belül hazaküldik újszülött kisbabájukkal. A kormány terve kapcsán körülnéztünk néhány külföldi országban, hogyan, és főleg mitől működik vagy nem működik a rendszer.

A szülés utáni kórházban tartózkodás ideje az elmúlt évtizedekben sokat rövidült, egyrészt azért, mert kevesebb kórházi idő kevesebb orvosi beavatkozásra ad lehetőséget, másrészt kevesebb költséggel is jár.

Ennek ellenére az EPD (korai szülés utáni kórházi elbocsájtás – early postpartum discharge) sok ellentmondást és problémát felvet az otthoni gondozás és ellátás elérhetősége, valamint az anya és az újszülött egészsége tekintetében.

ANGLIA

A szigetországban öt anyából ketten érzik úgy egy, a Royal College of Midwives által készített felmérés szerint, hogy túl korán kell elhagyniuk a kórházat. Sok anya fogalmazott úgy, hogy úgy érezték, a kórházi dolgozók „siettették” távozásukat, mások viszont azt mondták, örültek, hogy hazamehetnek, ám nem állnak készen arra, hogy elhagyják az intézményt. Voltak ugyanakkor olyanok is, akikkel éppen azt éreztették, hogy maradhatnak, ameddig csak akarnak.

A brit Egészségügyi Minisztérium által megfogalmazott irányelvek szerint a kórházi tartózkodás hosszát minden esetben a kórház személyzete és a kismama közötti párbeszéd alapján kell meghatározni, figyelembe véve a nő és a baba egészségi állapotát, valamint a támogatás mértékét a hazaengedést követően.

Csakhogy a Royal College of Midwives szerint egyáltalán nem ez történik a brit kórházakban: a szervezet szerint a legtöbb anyukát túl korán, gyakran mindössze hat órával a szülés után engedik haza, és ez nem az anyák kérése, hanem a kórházi gyakorlat alapján történik így, ráadásul az otthoni ellátó rendszer (gyerekorvos, felnőtt orvos, védőnő) is komoly hiányosságokat mutat koordináltság és szervezettség tekintetében. A korai elbocsájtások oka a legtöbbször az ágyhiány, így gyakran előfordul, hogy hiába küszködik egy frissen szült anyuka a szoptatással, mégis kiteszik a szűrét, mert kell a hely az újonnan érkezőknek.

AUSZTRÁLIA

Az ausztráloknál nagyon hasonló a helyzet: rengeteg nő érzi úgy, hogy szinte kényszerítették a kórház korai elhagyására, s legtöbbjük még maradna pár napot az intézményben. Természetesen sokan vannak, akik alig várják, hogy néhány órával a szülés után hazamehessenek, ám a nagy többségre nem ez a jellemző. Az utóbbi csoportba tartozó anyukáknak (főleg azoknak, akik első gyermeküknek adnak életet) több időre lenne szükségük, hogy kicsit összeszedjék magukat, megtanuljanak rendesen szoptatni, fejni, pelenkázni, egyáltalán – anyává válni, és gondoskodni egy pici újszülöttről.

Az ausztrál protokoll szerint azok a nők, akik egészségesek és komplikációmentes természetes úton lezajló szülésük volt, hat órával szülés után hazaengedhetők. A császárral szülőknél ez 72 órára módosul, ám ez sokszor kevés az anyukáknak, hiszen a hosszabb tartózkodás sokuknak biztonságérzetet és nagyobb magabiztosságot adna, ráadásul több idő alatt a szülés utáni depresszió első jeleit is könnyebben lehetne diagnosztizálni.

Az ausztrál szülészeteken dolgozók úgy vélik, a probléma megoldását nem a hosszabb kórházi idő jelenthetné, hanem a hazatérést követő időszakban az anyának nyújtott szakellátás színvonala és főleg elérhetősége.

Ausztráliában a legtöbb területi kórháznak van szülés utáni gondozórendszere, ami azt jelenti, hogy az anya kapcsolatban marad szülésznőjével, aki házhoz is megy és a szülés után legfeljebb egy héttel meglátogatja az anyát, valamint összeköti őt a szociális ellátó rendszerrel. Ideális esetben egy kismamának hat hét szülés utáni gondozás jár a szülésznőjétől, ám a gyakorlatban ez sokszor mindössze egyetlen látogatásra szűkül, és sok nő egyáltalán nem kapja meg a kórházból való hazatérést követően azt a szakellátást, amire szüksége lenne.

HOLLANDIA

A hollandoknál is bevett szokás, hogy akár pár órával szülés után ott lehet hagyni a kórházat (annál a kevés anyánál, akik nem otthon szültek). Persze lehet tovább is maradni, de a legtöbben a szülést követő 24 órán belül hazamennek. Addig is rendkívül jó ellátásban van részük, majd a hazatérést követően jön az igazi, jól működő gondoskodás példája: a kismamát nyolc napon át minden nap meglátogatja a védőnő, aki nem csak a babával kapcsolatos összes teendőt látja el, de a háztartást is, sőt, figyel a nagyobb gyerekekre, hozza-viszi őket óvodába, iskolába. Tulajdonképpen egy hétig teljes figyelmet biztosít az anyának és a babának. Mindezt a holland biztosító 100 százalékban fizeti!

A védőnő mellett a szülésznő is meglátogatja a kismamát, és az otthonában végzi el a vizsgálatokat, szedi ki a varratokat. A gyerekorvos ugyancsak házhoz jön, ő vesz vért a baba sarkából, vagy csinálja meg a hallástesztet. Ezen felül az édesanyának 24 órás telefonos ügyfélszolgálat is rendelkezésére áll.

FRANCIAORSZÁG

A francia egészségügyi hatóságok három éve új irányvonalat vezettek be a szülés utáni hazaengedést illetően. A jelenleg érvényben lévő szabályozás szerint a komplikációmentes, természetes úton zajló szüléseknél az egészséges kismama és egészséges kisbabája 72 órán belül hazaengedhető.

Korábban az átlagos szülés utáni kórházi tartózkodás időtartama több mint négy nap volt, ám ezt a felmérések alapján a nők majdnem fele túl hosszúnak tartotta. Az új irányvonalak megismertetésével párhuzamosan megszületett egy, a szülés utáni ellátást segítő hálózat, amelynek célja, hogy egy olyan védőnői hálózatot hozzon létre, amely mind a szülés előtti, mind az az utáni időszakban teljeskörű ellátást biztosít az anyáknak. Jelenleg a korai elbocsájtás (értsd: maximum 48 órával a szülés után) csupán az anyák 4 százalékát érinti.

 

MÉG TÖBB HASONLÓ CIKKET OLVASNÁL? Látogass el hozzánk a családháló.hu-ra is! 

0 Tovább

Köszönjük, Dévény Anna!

Életének 81. évében elhunyt Dévény Anna gyógytornász, művészi torna szakedző, a mozgásrehabilitációs Dévény-módszer kidolgozója – közölte hétfőn a nevét viselő alapítvány. A Családháló az öt évvel ezelőtt vele készített interjú legfontosabb részleteinek felidézésével emlékszik meg róla.

Dévény Anna 1957-ben diplomázott a Testnevelési Főiskolán, majd a neurológiai klinikán dolgozott gyógytornászként, közben művészi tornát tanított. Ő dolgozta ki azt az ún. Dévény speciális manuális technika – gimnasztika módszert (DSGM), amellyel a mozgássérült gyermekeknél és felnőtteknél is kimagasló eredményeket értek el. 1996 óta speciális tréningeket tartott a Magyar Nemzeti Balett művészeinek is.

Tevékenységéért 2003-ban Batthyány-Strattmann László-díjat, 2010-ben Prima Primissima Díjat kapott. 2014-ben a Magyar Érdemrend középkereszt (polgári tagozat) kitüntetését vehette át. 2017-ben a Magyar Örökség Díjat is kiérdemelte a Dévény-módszer, amely két éve az Egészségbiztosítási Alap terhére vehető igénybe, a csecsemők és kisgyermekek egész testre kiterjedő komplex habilitációs kezelése illetve a szopási problémás csecsemők és beszédproblémás kisgyermekek kezelése céljából.

Az idevezető út azonban rendkívül göröngyös volt, hiszen módszerét nagyon sokáig nem fogadta el a szakma, csak az eredményei láttán lelkes szülők tartottak ki mellette. Ők hittek a szemüknek és – az elmondása szerint a babákba szerelmes – Dévény Annának, aki nemcsak állította, hanem bizonyította is: az újszülöttek 95 százalékán tudnak segíteni: a szülési oxigénhiány miatt idegrendszeri károsodásban szenvedő csecsemőknél és különböző típusú mozgássérülési problémával küszködő gyerekeknél 80 százalékban teljes gyógyulást, 15 százaléknál javulást értek el. 

A Családháló majdnem napra pontosan öt évvel ezelőtt készített vele interjút. Ebben Dévény Anna világosan elmagyarázta módszerének lényegét, a kezdeti lépéseket, az első sikereket és az azt követő Canossa-járást, módszere vitatott fogadtatásának okait.

Egyszerűen el tudom mondani a lényeget. Ott kezdődik, hogy a mozgásrehabilitációban soha senki nem tisztázta, hogy mi a gyógyítás és mi a fejlesztés! Gyógyítás, ha a nem működőt működővé teszem, fejlesztés a már működőnek a további finomítása. Jelenleg itthon és a nagyvilágban is minden módszer fejlesztéssel akar működtetni, azt erőlteti, amire a gyerek, vagy a felnőtt nem képes, vagyis a lehetetlent várják el. De ha valami nem működik, akkor nincs mit fejleszteni. Ez az egész torz helyzet abból alakult ki, hogy olyan egyének hozták létre az íróasztal mellett kigondolva az eddigi módszereket, akiknek a mozgásfejlesztés nem a szakmájuk. Én ezzel senkit nem bántani, vagy támadni akarok, de ez az igazság. Ebből a lehetetlen helyzetből adódik a két malomban őrlés, vagyis az, hogy a szakmabeliek nem értik, miért nem lehet módszeremet a többivel vegyíteni. Hosszú és küzdelmes évek erőn felüli munkájának jutalmaképp alakult ki a speciális manuális technika (SMT), ami a képessé tevés eszköze. Alkalmazásával két dolgot csinálunk egyidejűleg: egyrészt normalizáljuk az izmok állapotát, másrészt az izmokban és inakban halmozottan lévő idegvégződéseket direkt ingereljük. Ez a közvetlen ingerlés a szülési sérülések gyógyításának a kulcsa, vagyis a képessé tevés eszköze.”

„Van egy gyógyító része, a speciális manuális technika (SMT), amely helyreállítja az izmok és inak normál állapotát és erre épül a speciális testképző gimnasztika (STG), amely a mozgás fejlesztését és finomítását biztosítja. Ez a rendszer csak a saját törvényszerűségei szerint működik, és teljesen eltér minden eddigi mozgásrehabilitációtól. A probléma a következő: a mozgásrehabilitációnak három „csomagból” kéne állnia. a kórképek ismeretéből, az egészséges mozgásfejlesztés ismeretéből és annak saját testen történő megtapasztalásából, végül ennek a sérülésre való transzponálásából, hiszen a normál mozgást akarom elérni. De ha nem tudom és nem tapasztalom meg, hogy hogyan működik a jó, akkor minek a mintájára transzponálok? A nagy gond az, hogy az orvosi egyetemen a gyógyító mozgás szakmai tartalmát nem tanítják, de miután kórképekről van szó, kezdetben a gyógytorna átcsúszott az orvosok kezébe. Ez nem az ő szakmájuk – nem is lehet tőlük elvárni – mégis, eddig minden mozgásrehabilitációs módszert az orvosok hoztak létre. Ebből adódnak a mozgásrehabilitáció tévútjai. Az én keresztem pedig az, hogy egy szakmát szembesítenem kell azzal, hogy tévúton járnak.”

„Munkámra felhívták Vitray Tamás figyelmét, aki bevett a „Siker” című műsorába és 1980-ban elnyertem a legtöbb közönségszavazattal járó díjat. Ami ezután következett, az valóságos Canossa-járás. A szakma kiközösített, teljesen egyedül, munkatársak és támogatók nélkül próbáltam segítséget nyújtani a tömegesen rámzúduló szülőknek és magatehetetlen testű kamaszoknak. Azóta is többfrontos harcot vívok, de ma már nem egyedül. Vannak kiváló kollégáim, akiket a tanítványaimnak mondhatok. Sajnos vannak olyanok is, akik ugyan posztgraudális képzésünkön elsajátították a manuális technikát, de az emberi elveimet nem követik. Redukálják a kezelési időket és üzleti vállalkozásnak tekintik a gyógyítást. Szóval probléma van elég, de az eredmények mindenért kárpótolnak.”

Vannak akik igen, vannak akik nem (orvosok, akik ajánlják – a szerk). Ez nem ilyen egyszerű, mert a nevemhez fűződő rendszer eltér mindentől, amiről eddig a mozgásrehabilitáció szólt. Nem azért, mert nekem ez az úri passzióm, hanem mert fél évszázad két mozgásos szakmában szerzett tapasztalatai ide vezettek. Én nem azzal a szándékkal indultam, hogy létrehozok egy új módszert, hanem azt kerestem, hogy hogy lehet valódi gyógyulást elérni. Mert számomra nem jelent gyógyítást a beteg sérülten való foglalkoztatása. A húsz évnyi neurológiai betegekkel való foglalkozás sikertelensége mély nyomokat hagyott bennem. Ma a módszeremmel talán sokmindenen tudnék segíteni, amin húsz évig nem tudtam. Életem egyik legnagyobb ajándéka, hogy nem állok tehetetlenül a mozgássérülések különböző problémáival szemben, ugyanakkor életem nagy bánata, hogy a napnál világosabb tények ellenére még most is harcolni kell. Természetesen nem csodákat teszünk, hanem eddig ismeretlen lehetőségeket használunk ki.”

„Eredményeinket ma már állatkísérletekkel és kontrollcsoporttal is bizonyítani tudom, mégis harcolni kell a hivatalos elfogadtatásáért. Az eredményesség feltétele a minél korábban megkezdett kezelés. A baleseti utókezeléseknél, ahol nincs ideg, vagy idegrendszeri sérülés, az SMT-kezelés negyedére csökkenti a helyreállítási időt és minőségi mozgást eredményez. Sajnos egyik területen sincs a helyén még a módszer. Egész életem munkájának tapasztalatai alapján mondom ezeket – ötvenöt éve dolgozom – és csak azt állítom, amit ezerszer és ezerszer megtapasztaltam. Rettentő göröngyös és lábnyomok nélküli utat jártam végig, és szörnyű számomra, hogy mindennel szembe kell mennem. De nem mondhatok mást, csak amit igaznak látok. Igaznak pedig csak azt látom, amit a tények igazolnak. A küzdelmek mellett csodálatos ajándéka az életnek, ha az ember igazán tud segíteni.”  

Köszönjük Dévény Annának kisbabáink iránti szeretetét, kitartását szakmai munkájában és küzdelmeiben egyaránt, és bízunk benne, hogy tanítványai Hozzá méltó módon folytatják és népszerűsítik eredeti és egyedülálló módszerét!

Antal-Ferencz Ildikó

(Fotók: Dévény Anna Alapítvány/deveny.hu)

MÉG TÖBB HASONLÓ CIKKET OLVASNÁL? Látogass el hozzánk a családháló.hu-ra is!

0 Tovább

Kétéves óvodásokat tanítanának az LMBT ideológiára a britek

A brit óvodásokat meg kéne tanítani a homoszexuális, leszbikus, biszexuális és transznemű emberek elfogadására, terjesztette elő a tanárok szakszervezete az Egyesült Királyságban, a Cardiffban megtartott éves találkozón.

A brit kormány már próbálja bevezetni a kötelező szexuális és párkapcsolati nevelést minden oktatási szinten. Az óvodásoknak meg fogják tanítani, hogy az egynemű családok természetesek, továbbá, hogy hogyan tudják észre venni és elkerülni a nem megfelelő érintéseket. A hétéveseknek eközben a maszturbáció helyességét fogják oktatni.

A szexuális és párkapcsolati nevelés megtanítja a középiskolásokat, hogyan kerüljék el az online szexuális ragadozókat, a pornográf tartalmakat és a szexcsetelés következményeit. De eddig a kifejezetten LMBT szexualitást még nem reklámozták.

Ez a hiány motiválta a tervezetet benyújtó tanárokat, írja a London Telegraph. Szeretnék, ha minden tanár “kampányolna a különböző korosztályoknak megfelelő LMBT-párti tananyag biztosításáért, minden szinten, az óvodától kezdve.

Annette Pryce, a tanárok szakszervezetének egyik tagja azt mondta, hogy eddig csupán a “jobboldali vallásos lobbi” miatt maradhattak ki az LMBT értékek a tananyagból.

“Az új törvénytervezet előre mozdította az ügyünket, de még nem teljes a siker. A fiatal LMBT személyeknek, akiket a rendszer nem fogadott be, még mindig nem mondta el senki, hogy ők is ugyanolyan fontos emberek” – nyilatkozta Pryce.

Mindazonáltal egyes keresztény csoportok erősen ellenzik a tananyag módosítását és az LMBT ideológia népszerűsítését. “Ez is a gyerekbántalmazás egy módja” – mondta Lynda Rose, egy anglikán lelkésznő. Szerinte a brit iskolák nagy része már így is azt tanítja négyéves kortól kezdve a gyerekeknek, hogy “teljesen normális, ha valakinek két apukája van, ha valakinek két anyukája van” anélkül, hogy kitérnének az LMBT csoportok témájára. “Normalizálják ezeket a viselkedésformákat.”

Azonban, szociológiai kutatások szerint, a leszbikus, homoszexuális és transznemű kapcsolatok nem normálisak – állítja Rose. “A probléma az egynemű családoknál az, hogy a gyerek el van választva az egyik biológiai szülőjétől.” A kutatások arra is rámutatnak, hogy a gyerekek akkor tudnak a legjobban teljesíteni, ha a biológiai szüleik nevelik őket.

A házasságban élő, biológiai szülőknek több esélyük van a stabil, hosszantartó párkapcsolatra, mint a nem házas vagy egynemű pároknak, állítja a lelkésznő. “A gyerekeknek a stabil, elkötelezett kapcsolatokat tervezték. Ha ettől megfosztjuk őket, nagyobb valószínűséggel hoznak majd rossz döntéseket.”

Rose arra is rámutatott, hogy a felnőtt párkapcsolatok növekvő instabilitása az elmúlt 25 évben hozzájárult a gyermekek mentális betegségének gyakoribbá válásához. Az instabil LMBT párkapcsolatok reklámozása egy fiatal, mindent befogadó közönség előtt csak a probléma súlyosbodását eredményezné.

“A felnőtt szexuális szokásokat oktatják gyerekek számára, akiknek még nincs viszonyítási alapjuk vagy kritikai érzékük”.

Egy másik keresztény szervezet, a Christian Concern tagja, Tim Dieppe is aggodalmának adott hangot. “Egy erősen szexualizált társadalomban élünk. Még több szexuális felvilágosítás csak tovább rontaná a helyzetet.”

A szexuális ragadozókra való felkészítésre Dieppe csak ennyit mondott: “megtanítjuk őket, hogy a nemi vágy tárgyai lehetnek. Ebben a korban még nem kéne ilyesmire gondolniuk sem.” Sajnos a kisgyerekek nem tudnak az ilyen zaklatásoknak ellenállni, ha pedig áldozattá válnak “csak erősebb lesz a bűntudatuk. Úgy érzik majd, ők a hibások, hogy nem sikerült megállítani a dolgot.”

A Lifesitenews beszámolója szerint Dieppe az átfogó szexuális nevelés helyett az erkölcsi értékek tanítását támogatná. “Amit szeretnénk és amire igazán szükségünk lenne az elkötelezett párkapcsolat. A szexualitásra a lehető legjobb hely egy hosszútávú, életre szóló kapcsolat.”

MÉG TÖBB HASONLÓ CIKKET OLVASNÁL? Látogass el hozzánk a családháló.hu-ra is!

0 Tovább

Anyák a világ körül – 1. rész: Norvégia

Új sorozatunkban világ körüli, “anyai” utazásra invitálunk. Minden részben egy új országba látogatunk, egy-egy édesanya szemszögéből ismerkedhetünk meg az adott nemzet szülői szokásaival, lehetőségeivel.

Rebecca Zeller, amerikai fotográfus Cincinnati-ből, aki Oslóban él férjével, Martinnal és három gyermekével. Számos dolog, körülmény, nevelési szokás, technika van Norvégiában, ami meglepte. Joanna Goddard “anyablogger” interjújában alaposan kifaggatta.

Várandósság, terhesgondozás: “A legtöbb nő alig találkozik szülész-nőgyógyásszal egész terhessége alatt, szinte mindent szülésznők intéznek. Az Egyesült Államokban általában egyből elmész egy orvoshoz, amint kiderül, hogy várandós vagy. Amikor először felhívtam a szülésznőmet, arra kért, hogy várjam meg a 15 hetet és akkor keressem újra. Csak egyszer volt ultrahang-vizsgálat. Amikor pedig a bába egy hosszú, fából készült kürtszerű műszerrel hallgatta meg a hasamat, na attól teljesen megijedtem.”

Szülésélmény: “A kórházban “fajdalomcsillapítás nélküli” szülést kértem. Amikor azt mondják “nincs fájdalomcsillapítás”, azt VALÓBAN úgy értik. Nincs semmi! És nincs alternatíva. Még antibiotikumot sem adnak be.”

Befogadás – be nem fogadás: “Az emberek közel sem olyan barátságosak itt, mint mondjuk az Államokban – főleg nem itt, a középnyugati régióban. Amikor kismama voltam az Egyesült Államokban, teljesen idegenek is mosolyogtak rám, ajtót nyitottak, segítettek. Az idegen anyukák a játszótereken egymásnak adtak tanácsot. Semmi ilyesmit nem tapasztaltam itt Norvégiában, az emberek sokkal zárkózottabbak. Amikor nyolc éve idejöttünk, sütöttem egy citromos tortát a szomszédunknak, akinek éppen megszületett a kisbabája. Amikor átvittem neki, úgy nézett rám, mint aki levágott pár fejet: teljesen meg volt rökönyödve. Úgy gondolom, az itteni emberek igen sztoikusak. Értéke van annak, ha önerőből meg tudsz oldani mindent és zavarbaejtőnek gondolják a segítségkérést. Másrészről viszont nem érzek semmiféle nyomást (mint Amerikában), hogy mindig kedves legyek. Teljesen rendben van az, hogy csendben legyünk és megtartsuk magunknak a dolgainkat. Például azért szeretek fodrászhoz járni, mert nem érzem a kényszert, hogy mindenképp beszélgessek.”

Oktatás: “Mindkét gyermekem a Barnehage-ba (ami norvégul körülbelül azt jelenti, hogy “gyermekek kertje”) jár. A legtöbb kisgyermek itt kezdi a szocializációt: egy éves kortól reggel 8-tól este 5-ig lehetnek itt. Rengeteget vannak a szabadban, felfedezve a környezetüket és a természetet. Még enni is kint kapnak. Eleinte féltettem őket, hogy megfáznak, de az apósom megnyugtatott, hogy nem árt az ujjaiknak egy kis fagy. Ez tipikus norvég hozzáállás: a kemény dolgok biztos, hogy jót tesznek!”

Keménység:“Amíg Amerikában a kényelem megszokott fogalom, Norvégiában a kihívásnak van igazán értéke. Hadd mondjak egy példát: amikor az apósom nyaralni megy, bérel egy egyszerű kis faházat internet nélkül és zenét hallgat vagy nézi a madarak vándorlását. Itt nincs “tipikus” vakációs séma, úgy gondolom ez része annak a különleges önfenntartó mechanizmusnak, ami a norvégokra annyira jellemző. Az időjárás, a körülmények igen kegyetlenek tudnak lenni, a túlélésért folyó küzdelem beleivódott a mindennapokba.”

Játszótéri kultúra: “Mivel szinte mindenki dolgozik, nem alakult ki igazán játszótéri kultúra. Miután ideköltöztünk és a gyermekeimmel otthon voltam márciustól augusztusig, tulajdonképpen semmit nem tudtunk csinálni. Nagyon kevés program, helyszín kínálkozik a kisgyerekes családoknak.”

Dolgozó anyák: “A nők itt 10 hónapig lehetnek otthon az újszülöttel, 12 hónap után csak 80%-ig kapnak az államtól támogatást. De az apukák is mehetnek szülési szabadságra, amit ki is használnak! Osló a világ legdrágább városa Tokió és Moszkva után, úgyhogy a nők nemigazán tehetik meg, hogy otthon maradjanak főállású anyaként.”

Élelmiszerek:“Olyan karakteres ételkultúra – mint mondjuk Olaszországban vagy Franciaországban létezik – itt nincs nagyon. Kevés a választék, Norvégiában az élelmiszer inkább csak arra van, hogy jól lakhassunk tőle. A gyerekek általában kenyeret esznek karamellizált kecskesajttal, ezt eszi amúgy a férjem is szinte minden egyes nap. Emellett a norvégok, ahogy én tapasztaltam nagyon szeretik a hot dogot, mindenhol lehet kapni: a benzinkutaktól kezdve a gyerekzsúrokig.”

 

MÉG TÖBB HASONLÓ CIKKET OLVASNÁL? Látogass el hozzánk a családháló.hu-ra is!

0 Tovább
«
1234

családháló blog

blogavatar

Ha családos vagy, esetleg családban képzeled majd el az életedet, akkor olvass minket! Nem a legkönnyebb dolog a szülőség, de az biztos, hogy az egyik legjobb és legizgalmasabb gyerekeket vállalni és felnevelni!

Utolsó kommentek